Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tanulás a nemzet szolgálatában

2018.12.27


13507115_104061826695803_482743894390901329_n.jpgGr. Széchenyi István azt mondta: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik." Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyetemre kell járnia, és csak az lehet igazi hazafi, aki a doktori fokozatig eljutott. Mindenkinek abban kell kiműveltnek lennie, ami az ő hivatása. Nem képes mindenki ugyanarra, mert nem mindenki ugyanarra hivatott. Hungarista felfogásunkból következik, hogy nem aszerint tekintjük értékesnek vagy értéktelennek nemzettársunkat, hogy milyen előkelő, vagy épp hétköznapi munkát végez, hanem hogy hogyan teszi azt: ahogy tőle telik, vagy hanyagul.

Biztos vagyok benne, hogy sok diák olvassa oldalunkat. És talán arra számítottatok, hogy azt fogom fejtegetni, hogy aki nem kitűnő tanuló, nem ér semmit. De ez nincs így. Mindenki bizonyos képességekkel születik, amelyek adottak. Az ember értékét az dönti el, Isten szemében is az számít, hogy abból, amit kap, kihozza-e a legtöbbet. Eszerint többet ér annak a hármasa, aki ezt erejét megfeszítve, képességet és érdeklődésének hiányát nagy szorgalommal pótolva, lelkiismeretesen készülve érte el, mint annak a négyese, aki a kitűnőségre is képes lenne, ha kicsit erőt venne magán.

Ez alól az erőmegfeszítés alól viszont senki sem húzhatja ki magát. Nagyon fontos, ha szereted a hazádat, hogy tanulj, képezd magad arra, amit majdan dolgozni szeretnél. Azzal, hogy dolgozol, pénzt keresel. De azzal, ha jól dolgozol, nem csak a magad fenntartását garantálod, hanem nemesíted magadat és sokat teszel a társadalomért, amelyben élsz.

Ahhoz viszont, hogy jól dolgozz, jól kell tanulnod. Ha minőségi munkát akarsz végezni, elengedhetetlen, hogy azt a szakmát, amit magadnak választottál, megfelelően elsajátítsd. A tanulás már fiatal korban felkészít arra, hogy legyél szorgalmas, kitartó, hogy amit elkezdtél, be is fejezd, és a kitűzött célért módszeresen tudjál dolgozni. Ahogy sokszor a hazáért vívott harc áldozatot követel, úgy kell áldozatot hoznod azért, hogy magadból kihozd a legtöbbet a tanulás terén. Aki már ilyen mindennapi dolgokban, fiatal korában megtanul szívét-lelkét beletéve dolgozni, feláldozni egy jó célért a kényelmét, az később sokkal könnyebben tud Istenéért, hazájáért, családjáért is áldozatot hozni. És nincs élet kisebb-nagyobb áldozatok nélkül, így erre mindenképp szükséged lesz. Hiszen hiába a nagy elhatározások, a meglevő képesség, hogyha lustaságod és fegyelmezetlenséged miatt magad hibájából nem vagy képes véghezvinni, amit akartál.

Ahhoz, hogy végre mi, keresztény magyar emberek vegyük kezünkbe magunk és hazánk sorsát, nem nagy szavak, tervek, félkész alkotások, hanem kitartó, mindennapos munka kell. Neked, diáknak most az a legfontosabb munkád, hogy szakmát válassz magadnak és azt szorgalmasan kitanuld. Az Isten kegyelméből eljövendő hungarista Magyarországnak szüksége van jó szakmunkásokra, ahogy kiváló tudósokra és a háztartástanban és főzési ismeretekben, valamint gyermeknevelésben jártas édesanyákra. Mindenkinek van mit megtanulnia nemtől és képességektől, érdeklődéstől függetlenül. Mert ha nincsenek jó szakmunkásaink, anyagi értelemben, ha nincsenek pallérozott elméink, szellemi értelemben nem tudjuk felépíteni azt a Magyarországot, amely Krisztus igazságára, a nemzet szeretetére és a szociális igazságosságra épül. Ha pedig szerető szívű, gondos, gyermekeik neveléséhez és a háztartás vezetéséhez értő családanyáink nincsenek, akkor nem lesz kiknek felépíteni ezt az országot.

Legyen ez az új tanév jelszava: mindent Isten nagyobb dicsőségére és a haza felvirágoztatására!

Úgy legyen!


Kitartás.net