Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Lelkemet a vállalatért?

2013.06.24

 Diákéveimben, mikor tudtam, iskola mellett vagy a szünetekben mindig vállaltam munkát. Nem azért, mert kellett, hanem azért, mert én akartam. Szerettem volna megismerni azokat a feltételek, amik között honfitársaink milliói tengődnek, hogy napi betevőjüket megkeressék. Sosem irodai, mindig fizikai munkát kértem magamnak, hogy valóban része legyek a munkának.

Sokféle, jó és rossz élményem is van. Megtapasztalhattam azt, amit már korábban is tudtam; a munka nemesít. Nemessé tesz, mert diákként megtanultam, mennyit ér egy kiló kenyér ára, vagy, mennyibe kerülnek azok a ruhák, amiket azelőtt természetesnek vettem, mert szüleimtől megkaptam. De rá kellett jönnöm arra is, hogy mint mindennek, ennek is két oldala van. Sokszor kiabáltak, ha „csak" a normát teljesítettem, nem többet, vagy egyszerűen azért vettek fel, hogy legyen kinek a lelkébe beletaposni. Nekem ezt nem kellett hosszú távon elviselni, hiszen, ha már nem bírtam tovább, újabb- és újabb ajánlatok hullottak az ölembe. A való élet viszont nem teljesen ilyen.

A legtöbb embernek nincs lehetősége arra, hogy munkát váltson, örül, ha magát, és családját el tudja tartani, még akkor is, ha közben őt megalázzák, vagy lelkileg tönkre teszik. Mert ők a szerencsésebbek. Hány emberről hallottuk, akik utcára kerültek, mert nem tudták fizetni a törlesztőrészletet, vagy „notórius munkakerülőnek" bélyegzik meg, mert nem talál munkát, hiába keres.

De gondoljunk csak bele. Miért van az, hogy idáig jutottunk? Miért nem lehet tisztességes úton megteremteni a létbiztonság érzését, miért kell, hogy a nő is (gyakran kemény) fizikai munkát végezzen, hogy a gyerekek ruháztatását, étkeztetését megoldják?

A kommunizmus volt az, amely munkába kényszerítette az anyákat, eltántorítva ezzel őket eredeti hivataluktól. De aztán egy új korszak jött, ami, bár sok újdonságokat hozott, jobb körülményeket nem teremtett. Hatalmas, multinacionális vállalatok lepték el a volt szovjet blokkot, olyan termékekkel, amelyek származási helye: KÜLFÖLD.

Ezek a vállalatok már nem egy régió vagy ország munkaerejéből válogathatnak, az új, kapitalista és globalista politika lehetővé teszi, hogy minden nagyvállalat ott terjeszkedhessen, ahol olcsó a munkaerő. Minél kevesebbet kell fizetni, annál jobban megéri termelni. Eladni pedig ott kell, ahol többet fizetnek érte. Így lehetséges hát, hogy az adott térségben valódi termelés nem folyik, az árubeáramlás azonban folyamatos. Fordítottan arányos sajnos a pénz, hiszen minél többet vásárolunk olyan terméket, ami külföldi cégek markában van, annál több pénz áramlik ki az országból, így a mi zsebünkből is.

Ilyen esetben pedig nemcsak a gazdaságunk romlik, hanem a munkaerő értéke is. Így történhet meg az, hogy az „emberek elértéktelenednek" a vállalatok számára, és csak azokat alkalmazzák, akik éhbérért is hajlandóak dolgozni vagy eltűrni a megaláztatást. Akit erre alkalmatlannak találnak, munka, így megélhetés nélkül marad. Ez a kör pedig folyamatos. Ha van munkánk, megnézzük, hogy tudjuk legjobban megtartani a pénzünket, így nagyáruházakba megyünk, ahelyett, hogy a szomszéd néni kisboltjában vennénk meg. Ő nem tudja olyan alacsonyan tartani az árait, így fel sem veheti a versenyt a hipermarketekkel. A szomszéd néni ezért előbb vagy utóbb csődbe megy, nem lesz munkája, hiszen a bolt, amit vezetett, már nem üzemel. Miattunk. Azok, akik előtte beszállítottak neki, egyel kevesebb helyen értékesíthetik a saját maguk által megtermelt árut, így egy idő után ők is csődbe mehetnek. Egyszerűen következik ezek után, hogy rengeteg dolgozni akaró ember kínálja fel a munkaerejét, így túlkínálat alakul ki a piacon. Az embereknek ez rossz, a vállalat számára viszont az egyik legjobb, ami történhet, hiszen így szabadon válogathat.

Persze ezek után összetesszük a két kezünket, ha van állásunk, nem foglalkozunk vele, hogyan bánnak velünk, hányszor kiabálnak, vagy taposnak a lelkünkbe. Esetleg fél szavakat elejtünk otthon, de nyilvánosan sosem mondjuk, hiszen az is az állásunk elvesztésével járhat. De döntenünk kell. Némán tűrjük, hogy saját magunk hóhérai leszünk, vagy azt mondjuk: elég!

Sosem szabad elfelejteni, hogyha mi gyávák vagyunk a jelenben, akkor gyermekeink és unokáink fogják megtorolni rajtunk a jövőben, ezért küzdeni kell egy magyar, egy hungarista munkaállamért, ahol a munka tisztessége nem csak egy régen elfelejtett fogalom, hanem a munka maga a tisztesség! 

 

Úgy legyen!


(Kitartás.hu)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.