Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A Hungarista Mozgalom vezetésének jogfolytonossága

2013.07.28

 A Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom (továbbiakban NykP-HM) vezetésének jogfolytonossága szempontjából két dátum a legfontosabb. Az egyik 1940 szeptembere, amikor egyesült a két legnagyobb nemzetiszocialista párt: a NykP és a Pálffy Fidél vezette Magyar Nemzetiszocialista Párt. Az egyesülés mindössze egy évig tartott és 1941 szeptemberében a Pálffy-csoport kilépett, pártszövetséget alkotva Imrédy Magyar Megújulás Pártjával. Ezután Szálasi (pártvezető, továbbiakban PV) egy új vezetőséget állított fel.

Rendelkezés a helyettesítésről és utódlásról 
NykP 1705/1941 PV számú jegyzőkönyv, kelt 1941. X. 10

1. A helyettesítésemről és utódlásomról 1941. április 22-ről kelt rendelkezésemet hatálytalanítom.
2. Rendelkezésem érvényes 1941. november 1-től.

Helyettesítés

A NykP Országos Központjának székhelyétől való rövidebb vagy hosszabb időre történő eltávozásom esetén illetve a NykP vezetésében való ideiglenes gátoltatásom vagy erőszakos távoltartásom estén:


Hubay Kálmán

1. Első helyettesem: Hubay Kálmán.
2. Második helyettesem: Ruszkay Jenő
 [Róla külön rendelkezett. Ruszkay a Vezérlő Tanácsnak állandó tagja volt és a PV közvetlen személyéhez volt rendelve, így másnak alárendelve nem volt.]
3. Harmadik helyettesem: Csia Sándor
4. Negyedik helyettesem: a NykP Vezérlő Tanácsa (VT)

A Vezérlő Tanács

1. A Párt VT elnöke gr. Széchenyi Lajos, s mint ilyen, mindenkor ő nevezi ki helyettesét, aki egyben az elnök utódja is.
2. A VT tagjai: dr. Budinszky László, Henney Árpád, Kassai Ferenc, dr. Kerekes Béla, dr. Málnási Ödön, dr. Mohay Gyula, dr. Maróthy Károly, dr. Matolcsy Mátyás, Péntek István, gróf Serényi Miklós, dr. Tanoss Dezső, dr. Vágó Pál, Vajna Gábor.
3. A VT póttagjai (akik szótöbbséggel döntenek): Andréka Ödön, Csomay Miklós, Csűrös Zoltán, Eitner Sándor, Gál Csaba, dr. Gera József, Gergely Gyula, Gosztonyi Sándor, dr. Haála Róbert, Halmay János, dr. Sz. Kovách Gyula, dr. Krantz Rajmund, dr. Matolcsy Tamás, Mokcsay Dezső, ifj. Osztián Antal, Szöllősi Jenő, Sütő Gyula, dr. Tauffer Gábor, dr. Voigt Ede.

Itt meg kell jegyezzük, hogy a volt funkcionáriusok emigrációs politikai hovatartozásukat tekintve nincsenek még kielégítően feltérképezve, így csak néhány reprezentatív személyre térhetünk ki. Az emigrációban fellelt volt vezetők: Henney, Maróthy, Serényi, Csomay, Csűrös, Eitner, Gergely, Halmay, Voigt, Krantz, Málnási, Mohay, Vágó, Sütő, Széchenyi. A VT 33 fős volt, ebből a későbbiekben tárgyalandó időszakban elhunyt vagy börtönben levők száma kb. 13 személy. Az emigrációban levők száma: 14 fő a 20-ból. Ebből passzív 5 fő (Maróthy, Serényi, Széchenyi, Eitner, Halmay), aktív 9 fő. Eloszlás: Henneyék 6 fő (Csomay, Serényi, Gergely, Krantz, Sütő), ellene 5 (Csűrös, Voigt, Málnási, Mohay, Vágó). Ezekben az arányszámokban persze nem lehetünk egészen biztosak, mert a 40 éves emigrációban az arányok változhattak.

Utódlás

1. Halálom esetén lép életbe.
2. Teljes jogkörrel Hubay Kálmán van megbízva.
3. A VT-ben mindenkor helyet kell foglalnia: Kassai Ferencnek, a Munkásság Vezetőjének, Málnási Ödönnek - az Ideológia és Nevelésrendszer Vezetőjének és Péntek Istvánnak, Málnási mindenkori helyettesének.

Az 1942-es kizárások

A pártszakadást követően alig telt el négy hónap, és újabb konfliktus alakult ki a vezetők között. Oka, hogy egyes funkcionáriusok egy nagy nemzetiszocialista egységfront létrehozásának érdekében a hungarizmust is hajlandóak lettek volna félretenni. Nyilván a PV erről hallani sem akart. Henney Árpád ezekre az időkre a következőképpen emlékezett vissza levelében 1955. december 29-én:

„Mikor 1942-ben Vezérünk kizárta a pártból a saját maga által kijelölt utódai és helyettesei közül Hubayt és Ruszkayt, ennek hatására a párt képviselői közül is többen disszidáltak. Szálasi Ferenc akkor összehívta a képviselőket [...] és két napos vita után az én [HÁ a Pártépítés vezetője volt ekkor] jelenlétemben egyenként behívatta őket a szobájába, ahol nyilatkozniuk kellett, hogy maradnak vagy mennek, nekem kellett ezt jegyezni is."

A pártból a fentiek értelmében kilépett Andréka, Keck, Mokcsay és Széchenyi, Rapcsányit azonban kizárta. Így tehát helyettes csak Csia Sándor maradt, és a VT elnöki széke is üres lett.

Az új pártvezetés felállításáról az Út és Cél című emigrációs hungarista lap 1998. februári számában emlékeztek meg, mely viszont már nem autentikus forrás. 1942. február 5-én a PV magához kérette Csiát, Gerát, Henneyt és Szöllősyt. Bejelentette, hogy egy legfelsőbb, titkos tanácskozó szervet alakít, melynek kebelében minden pártügyet nyíltan meg lehet beszélni. Az új szerv neve Legfelsőbb Titkos Párttanács /LTPT/ lett. A PV állandó helyettese Csia Sándor volt, távolmaradása esetén a másik 3 tanácstag intézkedhetett. A végrehajtó szerv a VT maradt, új összetételéről információnk azonban nincs.


Csia Sándor

A LTPT tagjainak feladatkörét a következőkben határozták meg:
1. Csia: legfelsőbb ellenőrzés a személyi ügyekben, különleges feladatok intézése és az anyagi ügyek ellenőrzése.
2. Henney: a pártszervezés legfelsőbb vezetése és irányítása.
3. Gera: a propaganda és sajtó legfelsőbb vezetése.
4. Szöllősy: a pártpolitikai vezetés, úgymint a képviselői frakció vezetése, illetve a bel- és a külpolitikai kibontakozás előkészítése.

Henney Árpád tehát ezt a rendelkezést tekinti a hivatalos, egyben utolsó vezetési öröklési intézkedésnek tekintettel arra, hogy ez sosem lett visszavonva. A LTPT tagjai közül egyedül ő maradt életben.

1944. X. 15. -1945. V. 3.

Mikor Szálasi Nemzetvezetővé (továbbiakban: NV) vált, a PV tisztséget dr. Gera József kapta meg, helyettese pedig dr. Jancsuskó Gábor lett. Utóbbi a Délvidékről származott, így 1941 után került a párthoz. Az 1942-es utódlási rendelkezés /lásd LTPT/ továbbra sem lett visszavonva. Érdemes továbbá megjegyeznünk, hogy a négy funkcionárius mindegyike a legbizalmasabb munkakört látta el. Csia a Koronatanács tagja, Szöllősy a miniszterelnöki teendőkkel megbízott miniszterelnök-helyettes, Henney a Nemzetvezető személye körüli tárca nélküli miniszter, míg Gera a PV lett. Szálasi a betöltetlen - a felszámolt ellenzéki pártok után - képviselőhelyekre hungarista képviselők kijelölésével Henneyt bízta meg. Nyilvánvaló, hogy szervezési képességét Szálasi jól felismerhette, még mikor egy helyen szolgáltak a honvédségnél. Térjünk még ki a PV helyettesére, Jancsuskó Gáborra. Pár évet töltött börtönben, de szabadulása után - beletörődve a Kádár-rendszerbe - otthon maradt. A turisztika területén helyezkedett el, kb. az 1960-as években járt nyugaton, sőt találkozott a HM egyes vezetőivel is. Nekik kifejtette, hogy otthon marad, és semmilyen tekintetben nem politizál már. Személye tehát teljesen indifferens a vezetés öröklése tekintetében, bár Málnási Ödön még majd megemlíti a későbbiekben.

A szabadulás után, immár az emigrációban

Henney 1946 májusában szabadult, majd azonnal tájékozódott, és felvette a kapcsolatot a volt hungarista vezetőkkel, de nem feledkezett meg a Szálasi családról sem: „1946-ban, mikor a fogságból szabadultam, az első utam volt, hogy felkerestem a Nagyasszonyt és megmondtam, hogy én mindig tudni fogom majd a kötelességemet az én Vezéremmel és édesanyjával szemben." A HM havonta támogatta a Szálasi család nőtagjait kisebb-nagyobb összegekkel, de Szálasi édesanyja többször is küldött adományt a HM-nek.

1947 őszén Henney megkezdte a mozgalmi munkát, és a következő körlevéllel értesítette az érdekelteket: „Tájékoztatásom során kitértem a Mozgalom vezetésének kérdésére is. Ezzel kapcsolatban kijelentettem, hogy nem csak jogomnak, de kötelességemnek is tartom a Mozgalom vezetését, azonban a lényegesen megváltozott viszonyokra való tekintettel egy Tanácsot kívánok létesíteni. Ennek a Tanácsnak elnöke, mint a Mozgalom Vezetője, én vagyok, abban minden kérdést megbeszélünk és a többség elve alapján döntünk. [Henney +1 szavazati joggal bírt szavazategyenlőség esetén]. A Tanács létszámát nyitva tartom [...] a vezetés ilyen szabályozását ideiglenesnek tekintem, mert véglegesen [...] csak hazamenetelünk, és az otthon szenvedő hungaristák bekapcsolódása után fogunk együttesen dönteni." A Tanács tagjainak szánta Csonka Emilt [volt Országos Ifjúsági és Propaganda Vezetőt], Kocsárd Emánuelt [volt behívott képviselőt és Vas Megyevezetőjét], Rajk Endrét [volt készletgazdálkodási kormánybiztost], Vágó Pált [volt közellátásügyi államtitkárt, más forrásokban árkormánybiztost], Voigt Edét [az Állami Számvevőszék volt elnökét] és Zsakó Istvánt [volt Országos Ifjúsági Vezetőt]. „A megalakítás után a következő összejövetelt 1949. január 8-ra tűztem ki, amelyre azonban egy kis töredék jött el. Ennek ellenére a Tanácsot nem szüntettem meg." Ez volt a freisingi alkotmány, amire később Vágóék hivatkoztak, és kifogásolták, hogy Henney odahívott egy nagyobb számú csoportot, akik képzetlenségük miatt a vezetésre (tanácstagságra) alkalmatlanok voltak.


Csonka Emil

Az említett személyek politikai nézeteiről azonban fontos megjegyezni a következőket. Csonka és Zsakó csatlakozott a demokrata és nyilasellenes Magyar Nemzeti Bizottmányhoz. Ezen belül Csonka legitimista irányba fordult, míg Zsakó a protestáns, kisgazda jellegű - Nagy Ferenc-féle - vonalat erősítette. Vágó, Rajk és Voigt egy skizoid politika ösvényeit kezdték kitaposni, mely szerint Kína - vagy, ahogyan Vágó nevezte, Csina - a valóságban nem is kommunista, hanem egyenesen nemzetiszocialista állam lenne. Ez az elképesztő nézet vezetett a kiközösítésükhöz is részben. Az egyetlen személy, aki tántoríthatatlan maradt, az Kocsárd volt.

Az első szakadások

Nem is kellett sok idő, hogy az emigrációs élet - vagy valami túlvilági erő - ki ne hozzon a politizálókból egészen elképesztő megnyilatkozásokat. Vágó és Mosonyi például tökéletesen alátámasztotta a zöld bolsevik létezését. Noha szervesen nem tartozik a témához, mégis ismerje meg az olvasó ezeket a nézeteket, melyekkel előálltak azok az emberek, akik Henneyt nem tartották a HM vezetőjének.

Hivatalos emlékeztető Mosonyi Győző repülős százados, mozgósítási államtitkár úr 1948. VII. 1-i eligazításáról (az irat végén 1949. január 31 dátum szerepel):

„A NykP-HM letért a diktatórikus útról, s demokratizálódott [igazodva az új kor követelményeihez és szelleméhez] részben azért, mert a Nemzetvezető halálával a pártnak a vezetői hely betöltésére alkalmas személy nem áll rendelkezésére. A párt vezetése egy Központi Tanács, melynek tagjai a jelenleg életben lévő hungarista vezető személyek, akiknek nevéhez nem tapad közbűntény. Emlékezetem szerint: dr Jancsuskó Gábor hadműveleti kormánybiztos, majd 1945 márciusától pártvezető helyettes, Henney Árpád, Gömbös Ernő, dr. Göllner Lajos, Nagy Emil, Mohay Gyula volt budapesti polgármester, Kiss Károly a Dolgozó Nemzet Hivatásrendjének vezetője, Nádas Lajos ezredes a hadműveleti osztályvezető. A párt főtitkárának Jancsuskó Gábort ismeri el." És vajon Mosonyi hogyan képzelte a vezetést Jancsuskó részéről? Talán levelezés formájában két vallatás között? Egyáltalán hogyan képzelte, hogy a magyar emigráció ekkor pártot hozhat létre, mikor még állampolgárságuk sem volt?!

Az irat továbbá elképesztő rendelkezéseket is hoz, pl. hazatéréskor Mohay Gyula - Budapest volt hungarista polgármestere - lakásán kell jelentkezni eligazításért! Henneyt továbbá felkérték arra, hogy vegye fel a Hungarista Párt nevében a kapcsolatot Francoval, Mosley-vel és de Gaulle-lal! Jól értesült tudósítást is kapunk arról, hogy a „gyűjtőfogházban a különböző politikai frakciók egyesültek."! Példaként említi a MÉP-et és a Pálffy-féle MNSzP-t! Mindenki, aki a történelem e korszakáról kicsit is tájékozott, az tudja, hogy a gyűjtőben legfeljebb hülyére verés, de politikai formációk létrehozása aligha történhetett meg. Kijelentette továbbá, hogy végszükség esetén Nagy Ferenccel is hajlandó együttműködni. A koalíció nem kívánja az 1944. X. 15 után hozott törvények, rendeletek, előléptetések elismerését. Követeli azonban X. 15. elvi jelentőségének elismerését. Törvényes államfőnek Horthy kormányzót tekinti, de hajlandó Habsburg Ottót is uralkodónak elfogadni - „a nép által megszavazva"!

A Henney által elképzelt Tanács mintájára a volt funkcionáriusok egy más felépítésű Tanácsot kívántak létrehozni, mely ugyan Henneyvel működött volna, de jogainak csorbításával. Ez lett volna a Hungarista Tanács. Mivel HÁ ezt teljes mértékben elutasította, a Tanács átalakult Magyar Nemzeti Szolgálattá. A MNSz Henneyt is meghívta soraiba, természetesen hiába.

A Magyar Nemzeti Szolgálat (1950. IX. 15)

A MNSz tulajdonképpen egy meg nem alakult szervezet volt. Mégis, a szándéknyilatkozata, tervezete, későbbi átalakulása és politikai inkorrektsége miatt szükségesnek tartjuk ezt is megemlíteni, hogy az olvasó lássa, milyen nézetek csaptak össze a vezetés jogáért. Magát a nyilatkozatot - állítólag - Csűrös Zoltán, Huszt volt megyevezetője fogalmazta meg. Nyilván Vágó Pál és Vass Béla - mint vezetők - nevüket adták a kezdeményezéshez, de az érintetteket volt, hogy nem is értesítették, sőt azt sem tudták mi az MNSz. Később Vágó azt is letagadta, hogy tudott volna az egész kezdeményezésről. A következőkben felsoroljuk a „tisztikar" fontosabb érintettjeit, de kiemeljük azok neveit, akik később szóban vagy írásban biztosan tiltakoztak a számbavétel miatt:

1. Tisztikar: fővédnök József királyi főherceg, aki a legfőbb megszemélyesítője a Szolgálatnak. Védnökök a magyar szellemi élet különböző területeinek kimagasló értékei, dr. Baráth Tibor - a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium egyetemi ügyosztályának volt vezetője, dr. Dohnányi Ernő, Milotay István, dr. Orsós Ferenc - volt MONE elnök, dr. Szemák Jenő - a Kúria volt elnöke. 
2. Elnök: dr. literáti Vágó Pál, aki egyben az Elnöki Tanács elnöke is. Ügyvezető Vass Béla, a MNSz elnökének helyettese és az elnök megbízásából az általános ügyek intézője. 
3. Főtitkárok, akik az egyes földrészek adminisztrációját végzik: Alföldi Géza (az Országépítés volt tagja) - Európa, Csűrös Zoltán (Huszt volt megyevezetője) - Dél-Amerika,Erényi Géza - Észak-Amerika, dr. Pünkösti Mihály (volt készletgazdálkodási kormánybiztos) - Ausztrália. 
4. Földrészi megbízottak: Székely János (a Szálasi Gárda vezetője) - Európa, dr. Ágh László(a Hűségszék volt vezetője, az emigrációban a nyilasellenes Magyar Nemzeti Bizottmány tagja). 
5. Országos megbízottak: Rajk Endre (volt készletgazdálkodási kormánybiztos) - Németország, dr. Návay Imre (volt készletgazdálkodási kormánybiztos) - Chile, dr. Palló Imre (volt Nemzeti Front, majd a Pálffy Fidél pártok képviselője) - Argentína, Rapcsányi László (1942-ben kizárt hungarista képviselő). 
6. Választmányi tagok: Adreánszky Jenő, Berlinszky Béla (a Szálasi Gárda alvezére),Halassy Kálmán (alias Koós Kálmán, a Hungarista Ifjúság országos ideológiai vezetője volt),Kocsárd Emánuel (volt képviselő és Vas megyevezetője), Marton Béla (hungaristaellenes, volt MÉP képviselő), Muráti Lili színésznő, Nagy Ákos (az Országépítés volt munkarendvezetője, dr. Nagy László (a Magyar Megújulás Pártjának volt képviselője és igazságügyi államtitkára), Nádas Lajos ezredes hadműveleti osztályvezető, dr. Padányi Viktor, dr. Ráttkay R. Kálmán, Süli József (Csongrád megyevezetője volt), Süllős Lenke,Szeleczky Zita színésznő, Wass Albert író, dr. Ambrus József (a Turul Szövetség volt fővezére), dr. Csonka Emil (volt ifjúsági vezető, az emigrációban szintén a Magyar Nemzeti Bizottmány tagja volt, és a legitimista vonalat erősítette), végül Gömbösné Iklódy-Szabó Edit.
7. Elnöki Tanács: körlevéllel, légipostai úton tervezte üléseit, szótöbbséges döntéseket hozva, évente legalább egyszer. Számuk bővíthetőre volt tervezve.
8. Tiszteletbeli tagok: O Digillio, a Buenos Aires-i Risorgimento főszerkesztője és Sir O. Mosley, az Union főszerkesztője. 
Kelt Martinezen, 1950. szeptember 15-én. Az eredeti javaslat és Csűrös Zoltán átdolgozása alapján.

Itt meg kell jegyeznünk, hogy Vágóék az említett személyek közül olyanokat is felvezettek, akiknek a politikai nézetük gyökeresen megváltozott. Ilyen volt dr. Ágh és Csonka, akik a polgári demokrata Magyar Nemzeti Bizottmányhoz csatlakoztak. Akik a Henney-féle HM-mel jó kapcsolatokat ápoltak - Szemák, Milotay, József főherceg, Ráttkay - hamarosan megkeresték Henneyt és felvilágosították, hogy semmi közük a társasághoz. A HM-hez tartozó tagok szintén jelentkeztek Henneynél, hogy semmi közük az akcióhoz: Halassy, Gömbösné és Kocsárd, hogy csak a biztosakat említsük.

Papp Kálmánnak egy 1952 márciusában készült jelentése szerint Argentínában 48 HM tag volt ekkor, ugyanekkor Vágó csoportját - vele együtt - 4 főben állapította meg. Még ha többen is voltak - ami valószínű -, az arányok mindenképp figyelmet érdemelnek.

A Vágó-féle kezdeményezések meg akarták nyerni maguknak Szálasi Károlyt, mint vezért. Henney ez irányban tájékozódott, s levelében így fogalmazott: „Az tény, hogy egy pár haszontalan alak szeretné azt elérni, hogy a Szálasi-család és köztem rossz legyen a viszony és főleg azt, hogy Sz. K. álljon ki és álljon szembe velem. Sz. K. azonban ezt nem vállalja és mint nekem mondotta a Nagyasszony is azt kérte tőle, hogy ne kapcsolódjon be a mozgalmi dolgokba. Ez helyes is, mert ezzel csak ennek a névnek ártana, hiszen kikezdenék. Eltekintve attól, hogy soha nem is volt bekapcsolódva otthon sem és egyáltalában nem is ismer semmit, csak itt kint ismerkedett meg egy pár hungaristával és csak pár csibész próbálja beugratni ebbe azért, h engemet így tudjanak háttérbe szorítani."

Fazekas Emil szintén informálódott Szálasinál: „SzK kijelentette, hogy csak a Henney Árpád által vezetett mozgalmat látja a vezér utódszervezetének."

1951 körül megalakult a Hungarista Életszövetség Nagy Lajos csendőr altábornagy, Gyékényessy László és Tallós Ede szervezésében, majd kiadták a Kitartás című rendszertelenül megjelenő, nívósnak nem mondható lapot. Nagy Lajost a csendőrségtől fegyelmivel szerelték le, majd a NykP-hoz csatlakozott, ahol szintén volt ellene fegyelmi eljárás. A hatalomátvétel után a honvédséggel kapcsolatos viselkedése miatt végleg megfosztották párttagságától.

Polgár Lajos és Süli József - volt kitelepítési kormánybiztos - Hungarista Testvéri Közösség néven alapított szervezetet 1959-ben. Hozzájuk többen csatlakoztak a forradalom leverése után kimenekültek közül, mint pl. Temesváry László, aki 1960-ban a társaság elnöke lett. Tevékenységüknek köszönhetően jött létre a hosszú életű Szittyakürt folyóirat.

Kizárások

Az előzőek alapján könnyen kitalálható, hogy az első kizártak 1952 májusában a MNSz tagjai, Vágó és Vass, továbbá Székely János, Berlinszky Béla, Nagy Lajos, Tallós Ede, Nagy Ákos, Nagy Lajos, Rajk Endre és Kondra István voltak „a HM érdekeinek súlyos és tudatos ismételt megsértése és a Mozgalom egységének megbontása" miatt. Az előző fejezetben említettük, hogy Vágónak 3 társa volt.


Henney Árpád

Ahhoz, hogy a Henney és Vágó között feszülő ellentéteket jobban megértsük, néhány visszaemlékezést örökítünk meg az olvasó számára. Henney szerint Vágó „arra hivatkozik, hogy az Országépítésnek ő volt Szálasi által kinevezett vezetője, de ugyancsak Szálasi által le is lett váltva. 1947 tavaszán Nagypéntek utáni programunk c munkájában leszögezte, hogy mi hungaristák a monarchikus államforma elavult intézményeit elvetjük és helyette a modern köztársasági államformát választjuk és ennek megfelelően a magyar Szentkoronát a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárába fogjuk elhelyezni. Ennek ellenére semmi nem gátolta meg, hogy pár hónappal később 1948. január 16-án 'Őfelsége Ottó főherceg, a magyar trón várományosának kezeihez' címmel írjon levelet." Szintén Henneynek még 1949 szeptemberében, Argentínából érkezett egy hűségnyilatkozat, melyet Vágó elsőként írt alá, hogy „neki csak az a kérése, hogy majd annak idején a mozgalom őt a gazdasági csÚt és Célsminiszterség elérésében támogassa." Nem tudni, hogy a következő pozíciók tőle eredtek-e, vagy rosszmájú ellenlábasaitól, mindenesetre a következő címek keringtek róla az emigrációban: közellátásügyi államtitkár, árhivatali államtitkár, árkormánybiztos és egyszer pár napig pénzügyminiszter is volt. A lényeg az, hogy hungarista körökben szavahihetőségét - csak úgy, mint Alföldi Gézáét - megkérdőjelezték.

Andreánszky Károly levelében tájékoztatja Henneyéket Vágó szenzációs vallási elképzeléseiről: „VP az egész kereszténységet, annak vallásfelekezeti megnyilvánulásait egyszerűen a zsidó szellemiség kisugárzó forrásainak tartja, mely megakadályozza a keresztény ember keresztényi életét. VP zsidó maffiának tartja a kereszténység tanítását a szeretetről. VP egyedül az unitárius egyház részéről talált megértést felfogásával szemben."

Ez a vallási hóbort a visszaemlékező szerint már 1943-1944 körül is felmerült. Javaslatot tett az unitárius egyház nemzeti egyházzá való elfogadására. Ezt Szálasi a leghatározottabb formában utasította el, és Vágót csak korábbi érdemei miatt nem zárta ki.

Politikai meglátása különösen kiverte a biztosítékot hungarista körökben, mikor a nemzetiszocialista Csináról tartott előadásokat.

A HM további vezetése 1956-ig

A kizárást követően 1956-ig jelentősebb szakadásról egyelőre nincs tudomásunk. Mindössze rögzítjük a HM ekkor legfontosabb tisztségviselőit és feladatköreiket: 
Henney Árpád: a HM vezetője, a mozgalmi újságokban lehozott cikkeket ő ellenőrizte, hogy azok valóban tükrözik-e a HM álláspontját minden tekintetben.
Fazekas Emil: a mozgalom anyagi és levelezési ügyeinek vezetésével volt megbízva. 1945 elött a Magyar Nemzeti Bank egyik igazgatója volt, és 1938-ban csatlakozott a HM-hoz.
Tatár Imre: volt országgyűlési képviselő, és a párt parasztszéktartója címet viselte. 1951 júliusában a jobboldali szervezeteket tömörítő ernyőszervezetben, a MOB-ban (Magyar Országos Bizottság) Henneyvel képviselték a HM-at. Ismeretlen okokból az emigrációban kezdetben a Tatár, majd a Tarjányi nevet használta.
Gömbös Ernő: a Nemzetvezető szárnysegédje volt, 1978. április 18-tól a HM külügyeinek képviseletével volt megbízva, előtte cikkeket is írt.
Gnándt János: az Út és Cél központi terjesztője volt.
Kántor Béla: Ausztrália Szorványvezetője és az ottani sajtó felelőse. 
Megadja József: az újságok kiadói feladataival és az ifjúsággal foglalkozott. Utóbbiak között nem örvendett nagy elismerésnek - különösen az 56-os fiatalok között - durva, sokszor faragatlan viselkedése miatt. 
Bajtsy László: szállítások és raktározások.

A HM 1956-1980 között

Az 1956-os forradalom leverése újabb emigrációs hullámot indított el, köztük (volt) hungaristákkal: Temesváry László, gróf Serényi Miklós, Fiala Ferenc, Málnási Ödön stb. Újra terítékre került a mozgalom vezetésének jogfolytonossága. Kezdetben elismerték Henney vezető szerepét, de a turáni átok ismét érvényesülni látszott annak ellenére, hogy a menekülteket a mozgalom anyagilag támogatta. Temesváry pl. az újság átmeneti szerkesztője lett.

Málnási Ödön 1959. április 25-i levelében ekképpen fejtette ki nézeteit az utódlásról: „Dr. Jancsuskó Gábor előbb 1941 őszétől a HM újvidéki, majd sikerei után Bácska vezetője volt. Szálasi figyelmét J. sikerei annyira felkeltették, hogy mikor Gerát felmentette a pártvezetéstől [?], akkor J-t bízta meg és nem mellékesen kormánybiztosi hatáskörrel, hogy a hungaristákat megbecstelenítő párttagokat kormánybiztosi jogkörrel bűnvádi eljárás alá vonhassa és szükség esetén statáriális vagy hadbírósági üldözéssel példásan megbüntethesse [...] 1945-től a ki nem végzett, életben és fegyházban maradt hungaristák közül kettőt tekintettek jogfolytonossági alapon Szálasi jogutódjának. Dr. Kiss Károly fővárosi ügyészt - a hivatásrendek volt vezetőjét, másrészt dr. Jancsuskó Gábort, aki Gera helyébe lépvén Szálasi helyettese lett. Kiss Károlyt 1952 októberében a bör

Fiala Ferenc

Mikes Kelemen Kör (MKK) megalakulására sajnos két, ellentmondásos alakulási évszám találtatott, így a helyes évszámot nem tudjuk. Az egyik 1951 - Hollandia, és 1959 - Németország. Fiala Ferenc, Süli József és Marschalkó Lajos részvételével jött első sorban létre. Fiala valószínűleg ekkor már nem egy hagyományos értelemben vett mozgalom megszervezését preferálta, sokkal inkább egy történelmi felvilágosító munkaközösségét. Mint újságíró, tevékenysége is erre szorítkozott elsősorban. Egyik rabtársa azt állította később az emigrációban, hogy Fiala szerint a hungarizmus már idejét múlta, és haladva a korral másképpen kell politizálni. Egy darabig ő is levelezett Henneyvel, de a kapcsolat vele is megszakadt. Temesváry László egy darabig az Út és Cél-nál dolgozott. Az együttmunkálkodás kb. 4 évig tartott. Otthagyva a HM-at, 1960-tól elnöke lett a MKK-nek.

Nagyot ugorva az időben, a jól összeszokott munkatársak között is megromlott a viszony.

1973-ban már érlelődött Henneyben Kántor kiközösítése, mert nem teljesítette az Ausztráliában megjelent lapok összevonását (az Út és Cél és a Tájékoztató). Az Út és Cél érdekében hivatalosan később, 1975 januárjában került sor a kizárásra, a „HM bomlasztása" és a „HM érdekeivel összeegyeztethetetlen politikai irány propagálása"vád alapján. Az Ausztráliai Tájékoztató ettől kezdve nem volt a Henney-féle HM lapja.

A Henney halála utáni mozgalmi élet

A HM számára fordulópont volt 1979 és 1980. 1979. június 27-én Fazekas Emil, 1980. május 21-én a mozgalom vezetője, Henney Árpád, míg Megadja Ferenc, a hivatalos Út és Cél kiadója, ugyanez év nyarán hunytak el. Az újság további kiadását Juhászi Ferenc vállalta, a már régóta az Út és Cél előállításában segédkező Czakó Lászlóval. Megadjától még idejében sikerült elhozni a gépi berendezéseket. Juhászi ettől kezdve az Út és Cél kiadója és a Henney-féle HM követője, ill. annak ausztráliai szórványvezetője lett. Juhásziék jogi lépéseket tettek és egyedül a világon, Ausztráliában hivatalosan bejegyeztették a HM-at, melynek hivatalos lapja az Út és Cél lett.

Henney halálát követően ismeretlenek a források, hogyan lett Tarjányi a HM vezetője. Ettől eltekintve 1980. november 5-én Tarjányi Imre felhatalmazást adott Juhászinak: „Mint a HM vezetője és az Út és Cél nevű mozgalmi lap ügyeinek legfelsőbb intézője, az ügyeket eddig vivő testvér lemondása folytán és a küldött hűségnyilatkozat alapján felhatalmazom Czakó László testvért, hogy Juhászi Ferenc testvérrel egyetértésben a mozgalmat és a lap vezetőségét Sydneyben képviselje." Még egyszer megerősítjük, hogy Tarjányi vezetési jogát egyelőre nem sikerült e sorok írójának alátámasztani kordokumentumokkal. De ha Gömbös és a többi, Henneyhez közelálló személy elfogadta ezt, jobb híján tegyünk mi is így.

A zavartalan együttműködés kb. 6 évig tartott. Az Út és Cél 1986. augusztusi számában Tarjányi (Tatár) Imre ismerteti a mozgalom olvasóival, hogy „az Út és Cél 85/8. sz. hátsó borítólapján közölte Juhászi Ferenc testvérünk, hogy 1985. július 7-vel lemondott mozgalmi megbízatásairól. Juhászi testvér lapunk kiadását ugyanakkor 1985 végéig vállalta. Ezt a lemondást annak idején elfogadtam. Minthogy 1985 végéig nem tudtuk a lap zökkenőmentes további megjelenését biztosítani, Juhászi testvér vállalta az Út és Cél meghatározatlan ideig való kiadását. A HM központjával való levelezése azonban arra vezetett, hogy nem láttam többé biztosítottnak a központ akaratának korlátlan érvényesülését a lap tartalmát illetően. Ezért kénytelen voltam Juhászi testvér lemondására visszatérni, azt végleg elfogadni és a lap kiadásának teendőivel ideiglenesen Kántor Béla tv-t megbízni..." Tehát az új vezető visszafogadta a nagy előd által kizárt Kántort. Erre az időszakra Juhászi 1996 augusztusában így emlékezett vissza: „Nem egészen egy év alatt a mozgalom három vezetőjét veszítette el. Ezt követően olyanok vették át a vezetést, akik megalkuvó politikát folytattak. Tőlem azt követelték, hogy olyan cikkeket is közöljek, amely saját testvéreink gyalázását tartalmazta, valamint a kommunista Kádár János egyik beszédét is, mert annak egy mondatával egyet értünk! Az újság kiadójaként ezt megtagadtam. Ekkor kapott Kántor Béla a másik Út és Cél kiadására felhívást annak ellenére, hogy a hungarista többség az általam kiadott újságot kérte és támogatta. Állítom, hogy a vezetőség hibájából vált két pártra a HM."

Négy hónap múlva az ellentétek súlyosbodtak és egy határozott közleményt adott ki Tarjányi 1986 decemberében: „Juhászi tv visszavonta lemondását és közölte, hogy az Út és Cél-t továbbra is kiadja. Ugyanakkor az esetleges további együttműködésre részben elfogadhatatlan feltételeket szabott. Figyelmeztettem, hogy ha kiadási szándékát megvalósítja, kénytelen leszek a mozgalomból kizárni. Ausztráliában a mozgalmi fegyelem megsértésével, munkatársaival kiadott egy Út és Cél című lapot. Ezzel megszegték együttműködésünk elején adott írásbeli ígéretüket, amely szerint mindenben teljesítik és betartják a központ utasításait. Ezért mindhármukat a mozgalomból kizárom (Bolla Istvánnal és Vody Károllyal). Ismétlem elhunyt Vezető testvérünk, Henney Árpád hasonló alkalmakkor használt szavait: hungarista testvéreim, őrizzük meg mozgalmunk egységét!"

Gömbös Ernő, aki Henney még élő, közvetlen munkatársa volt, pár évre rá agyvérzést kapott. 1988. április 30-i levele arról értesíti a mozgalom tagjait, hogy egészsége megromlása miatt a levelezéseket átmenetileg leállítja. Noha semmiféle írásos bizonyíték kezünkben nincs, Tatár múltja és jó kapcsolata Gömbössel arra enged következtetni, hogy valóban ő lett a HM vezetője.


Bajtsy László, Tatár Imre, Gömbös Ernő

A rendszerváltozás után

Már a '80-as évek végén megkezdődtek a politikai feltérképezések Magyarországon a HM részéről. E tevékenységben korát meghazudtoló mozgékonysággal Bajtsy László járt az élen. A politika mellett még vállalkozott gyógyszerszállítmányok Kárpátaljára és Erdélybe történő szállítására is, melynek kilométereit bizony ő vezette le. Azonban segítőkész és önzetlen jelleméhez hozzátartozott, hogy összehangolt közösségi munkára gyakorlatilag alkalmatlan volt. Már Henney is megjegyezte az 1970-es években, hogy túl titokzatos és paranoid. Ezek a körülmények vezettek a Tatár-Bajtsy konfliktushoz. Tatár 1991 márciusában írt levelében ezt írja: „Megkaptam a sértődöttségedet nyilvánító négy oldalas leveledet. Tekintettel a közös ügyünkben való együttműködésünk végére, a következő szavakkal pontot tettél: Kérlek intézkedj, ahogy jónak látod, én a magam terhét tovább is egyedül viselem."Tatár 10 pontban foglalta össze Bajtsyval való konfliktusának okait:

1. Tarjányi átadta egy írását véleményezésre, mely a hungarizmust propagálná.
2. „A következő látogatásod alkalmával a következőket mondtad: az írásom nagyobb jelentőségű, mint Szálasi Ferenccé és Henney Árpád testvérek munkái, mert részletesen ismertetem a hungarizmus terveit. Már találtam is, aki vállalta a hibák javítását [Bajtsy unokája történelem-magyar szakos tanár] és a következő alkalommal hozom."
3. „A következő látogatásodkor nem hoztad, mert szakvizsga miatt még nem készült el, következőleg okvetlen hozod."
4. Megint nem hozta, mert annyi az unoka dolga foglalkozásában, hogy „kénytelen lettem egy más megbízható szakértőt találni, egy versenydíjas [!] gépírónőt. Következő alkalommal hozom."
5. Ismét nem hozta: „sajnálom, elfelejtettem, de elküldöm postán. Meg is jött, de csak a másolat. Azonnal átolvastam és megállapítottam, semmi javítás nem történt benne!!!"
6. A HM pénzét Tarjányi a Mi a Hungarizmus? újranyomására, Bajtsy könyvekre költötte volna.
7. Bajtsy ígért egy Badiny-levelet, melyben támadta, vádolta a hungaristákat. Tatár kérdésére, hol van, azt válaszolta Bajtsy: nem találom. Badiny személye azért fontos, mert a szélsőjobboldalon ekkor válik egyre népszerűbbé őstörténeti nézetei miatt.
8. Bajtsy talált egy nyomdát, ahol kinyomnák újra a Mi a Hungarizmus? című kiadványt. Tarjányi elvégezte a számításokat, de nem állt rendelkezésére elég pénz, így Bajtsyt Gömböshöz irányította, hogy mozgalmi pénzből pótolja ki. Bajtsy erre azt üzente, hogy az egész Gömbösnél lévő összeget adja át neki.
9. Bajtsy nem számolt el Tarjányinak nyugtával. Tarjányi erre jogosan arra hivatkozott, mit szólna Bajtsy, ha egyszer egy hathatós támogatónak eszébe jutna belenézni a mozgalom költségvetésébe?
10. Tarjányi kérte az átadott pénz visszautalását.

Könnyen belátható, hogy Tarjányi aggodalmai jogosak voltak. 1991. április 15-i levelében közölte Bajtsyval, hogy kapott egy levelet V. Antaltól (?), miszerint VA nem érti, „miért nem hajlandó Bajtsy összeköttetéseit ismertetni? Elég idős ahhoz és az egészsége sem kifogástalan, hogy halálával számolni kell, mi történik akkor, ha ez bekövetkezik? Mi nem ismerünk senkit környezetéből." Az összeköttetések már Magyarországra vonatkoztak. Ha választ keresünk a titkolózásra, a Bajtsy-Tarjányi ellentét mindent megmagyaráz. Kapcsolatuk Tarjányi haláláig egyre romlott. A fenti levelekből kiderül számunkra, hogy a régi HM nem maradt más, mint idősödő urak nyakas vitája mozgalom nélkül...

Kitenkités a hazai nsz csoportokra

E fejezetben három olyan mozgalmat említünk meg, melyek a vizsgált korban nyíltan nemzetiszocialista (nsz) szervezetek voltak. Az egyik a Györkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal, mely 1989-től szerveződött, a Szabó Albert vezette Világnemzeti Népuralmista Párt, mely 1993 júniusától 1995 januárjáig működött, majd önmagát feloszlatva Magyar Népjóléti Szövetség néven politizált 2000 decemberéig. A még futottak kategóriában emlékezzünk meg az Ekrem Kemál György vezette Kommunizmus Üldözöttjeinek Szövetségéről, mely 1993 júniusától kezdett üzemelni.


Györkös István és fia

Tarjányi, aki még 1939-ben a Nyilaskeresztes Párt országgyűlési képviselője volt, úgy döntött, befejezi politikai tevékenységét. 1993 szeptemberében Györkös Istvánt „a hungarizmus hirdetésével és a szükséges szervezetek vezetésével" bízta meg. A kinevezés és az MNA sikerei sokáig kultuszt teremtettek a fiatal nsz-szimpatizánsok között, de a megjelenő konkurenciának is sikerült jó pár embert megmozgatni, mint pl. a VNP-nek. Az egység utáni vágyakozás - csakúgy, mint a múltban - ekkor is arra sarkallta a három vezért, hogy híveiket egy táborba gyűjtsék. 1994. április 27-én jelentették be sajtótájékoztató keretében a Hungarista Mozgalom megalakulását, melynek élén a három vezér állt. Ennek a HM-nak az élete elég rövidre sikeredett. Az együttmunkálkodást az is zavarta, hogy a három vezető személy világnézetében komoly különbségek voltak.

1995-ben Tarjányi Imre meghalt. Bajtsy László és Juhászi Ferenc együttműködése ekkoriban vette kezdetét, mert Bajtsy számára mindhárom itthoni nsz vezető személye elfogadhatatlan volt. Szerinte Szabó zsidó, Ekrem apja pedig ellenálló volt. A Györkössel való szembehelyezkedésének okait a még élő fél biztosan jobban tudja. Azonban e sorok írójának Bajtsy többször kijelentette: „A mozgalom vezetésével én vagyok megbízva, még Henney által, csak nem találom a papírt!" Ennek az érvnek mérlegelését az olvasóra bízom...

Az Út és Cél 1995. szeptemberi számában a következők olvashatóak: „A HM Ausztráliai Szorványok Vezetőjének, Juhászi Ferencnek és az Út és Cél, a HM hivatalos lapja kiadójának, valamint Munkatörzsének elismerését és köszönetét fejezi ki a HM Központi Munkatörzse. Henney Árpáddal megszűnt a jogfolytonosság és új vezetőt csak a szabad hazában választhat. Henney nem nevezett ki utódot. Életében egy 3 tagú munkatörzse volt és ebből az egyik írásbelileg kapott felhatalmazást, hogy akadályoztatása esetén őt helyettesítse. Ez az okmány a HM központi irattárában megvan." A lap alján kilenc hely volt az aláírók számára, de aláírás nem szerepelt rajta. Az irat azonban pecséttel el volt látva: Hungarista Mozgalom - Budapesti Törzsszállás. Minden valószínűség szerint ez egy Bajtsy-féle hamvában holt kezdeményezés - vagy inkább elképzelés - lehetett.

Összegzés

1994-1995 fordulóján - csak az olvasó összezavarása kedvéért - két HM-ről beszélhetünk. Az egyik a Juhászi-Bajtsy-féle, mely lényegében kimerült egy lapkiadásban. A másik pedig a Györkös-Szabó-Ekrem-féle, melyet rövid időn belül feloszlattak. Gyakorlatilag a HM vezetésének jogfolytonossága érdektelenné vált, mert a hungarizmus követői 90%-ban fiatalok voltak, akik egyre kevésbé néztek már fel az idősebb hungaristákra. Ez a társadalmi szakadék odáig vezetett, hogy maga az ideológia szabad prédává vált a politika piacán. Több mozgalom is a magáénak érzi, de ahogy a múltban, úgy a jelenben sem tud egységet teremteni, pusztán személyi kérdések miatt.

Szálasi és Henney még katonasági szolgálatuk alatt ismerték meg egymást. Mikor Henney is nyugállományba vonult, felvette ismét a - most már politikai - kapcsolatot Szálasival. A PV jól ismervén Henney kitűnő szervezőképességét, megbízta a pártépítés vezetésével. Az egyik legbizalmasabb munkatársa lett, pártügyi tárgyalásainál mindig ott volt, s ezekről rövid feljegyzéseket is készített. A hatalomra kerülés után a NV személye körüli tárca nélküli miniszter lett. Egyik feladata - az ellenzék felszámolása után - az üres képviselői helyek betöltésére képviselők behívása volt.

Az írásunk elején megfogalmazott dokumentumok alapján elfogadhatjuk Henneyt mint a HM vezetésének jogos örökösét. A Szálasi által rábízott feladatkörök pedig erősítik azt a feltételezést, hogy erre alkalmas is volt. Mikor az emigrációban újraszervezte a mozgalmat, Szálasihoz hasonlóan szakmai dolgokba nem szólt bele, és valóban szürke, már-már hivatalnoki-katonai szellemben vezette a mozgalmat. A lapokban megjelent írásokat a hungarista ideológia szempontjából ellenőrizte, a tekintélyelvűség józan keretei között. Ha ez nem így lett volna, sem Ráttkay, sem Milotay, sem Gömbösné nem adták volna nevüket a laphoz. Szerény véleményem szerint a kizárt 'hungaristák' nem tudtak olyan kiterjedt mozgalmat felépíteni, mint Henneyék. Általános volt, hogy helyi szinten 1-3 fő képviselte őket városonként, ha nem országonként. Argentína jó példa volt arra, mikor először szakadt szét a szórvány: a kb. 40 fős tagságból kb. 5-en követték Vágót. Ha egy hungarista azon dilemmázik, Henney jogos örököse lehetett-e a mozgalomnak vagy sem, erre a fentiek választ adhatnak. De megközelíthető a kérdés Szálasi gondolatával is: Szálasi Hadparancsa a Fegyveres Nemzethez 1944. X. 15: „Választanom kellett Nemzetünk és az alkotmány, az Igazság és a jog, az Élet és a törvény között. Nemzetünket, az Igazságot és az Életet választottam."Kivetítve a mozgalomra: teljesen mindegy, hogy Henney milyen minőségben vezette a mozgalmat. A lényeg, hogy a hungaristák egyetértettek-e politikai irányával vagy sem. Meggyőződésem, hogy a többség őt követte. Ha Henney pl. egy Böszörményhez hasonló személyiség lett volna, nyilvánvalóan egy józan képességű embert hidegen hagyna, hogy jogosan vezeti-e a mozgalmat, ha egyszer alkalmatlan rá. Ezzel ellentétben Henney beváltotta a hozzá fűzött reményeket és létre tudott hozni egy, a régi hungaristákon belül egy többségi szervezetet, mely folyamatosan képes volt a betiltások ellenére is mozgalmi újságokat kiadni és tagjainak számát 1956 után tovább növelni. Ezen új, ifjú hungaristák tisztségviselőkké és újságírókká is váltak.

HUNGARISTA TESTVÉREINK címmel 1953-ban az Út és Cél szerkesztősége felhívást tett közzé, mely gyakorlati szempontból tökéletesen megfogalmazta az problémát: „Magasabb szempontból nem lenne abban semmi tragikus, ha azért kellene elbuknunk, mert méltatlanokká váltunk vértanú Vezérünkhöz, hiszen a kis jellemek bukása soha nem tragikus. Megdöbbentő tragédia lenne azonban, hogy a mi kiesésünkkel keletkezett űrt semmiféle más szervezet betölteni nem tudná [...] Ezért minden hungarista személyében felelős nemzetének és lelkiismeretének, hogy a Mozgalom küldetését mennyiben segíti [...] vagy [...] hátráltatja. Ezt a küldetést vagy mi végezzük el, vagy senki."

Henney halálával a HM vezetőségének vérszegény tevékenységét egyre kevésbé vehetjük komolyan. A rendszerváltozás utáni időszakban folyamatosan bővültek az információk szabad elérési módjai, megnyílt a világ az interneten keresztül... Visszatértek ismét az 1930-as és 1940-es évek, amikor különböző nemzetiszocialista alakulatok különböző utakon jártak. Sokan gondolják úgy, hogy azért nincs e táborban egység, mert nem jött még el az a bizonyos karizmatikus személy. Szálasi biztosan karizmatikus személy volt, kora mégis legalább 30 nemzetiszocialista párttal rendelkezett... Az egység kulcsa tehát nem (kizárólag) a vezető személyében keresendő!tönben agyonverték. Jancsuskó 1956 nyarán amnesztiával szabadult. Nyolc nyelven beszélt, intelligens és diplomatikus volt. Úgy néztem reá, mint aki valóban egyedül alkalmas lesz a HM vezetésére." Málnási jólértesültsége kétségbevonható, tekintettel a mozgalomból való kizárására még Szálasi idején. Kezdetben még érintkezett Henneyvel, aztán hirtelen elpattant egy húr...

 

(Kitartás.hu)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.